RSS

Ezt a filmet meg kell nézni,nagyonjó.Egyszerűen az a típus,amelyen az ember végig vigyorog az első perctől,az utolsóig.

Nos elősszöris adott négy férfi.

Phil,a jóarcú,nős tanár.Stu,a boldogtalan párkapcsolatban élő fogorvos,aki ettől függetlenül készül megkérni a hárpia nőszemélyt,merthogy ez a dolgok rendje(bár félreértés neesék,nem ő a föszereplő).Elen,a kicsit zakkant,túlsúlyos csávó,aki a leendő menyasszony bátyja.És persze Doug akinek a legénybúcsúja van,amit három barátjával tart Vegasban.

Minden szép és jó,bérelnek egy lakosztályt,és kezdődhet a buli. 

-filmszakadás-

Másnap mikor felébrednek semmi emlékük nincs a tegnap estéről,csak annyit tudnak,hogy a lakosztályt rendesen feldúlták,a fürdőben egy tigris,egy másik szobában pedig egy kissrác csücsül,legjobb barátjuk,akinek mellesleg két nap múlva esküvője lenne,eltűnt nyomtalanul.
 

Nos számomra az igazán jó rész még csak most következik,innen indul be a cselekmény.

Elkezdenek nyomozni a városban és úgy tűnik,nagyon durva volt az az este,csak kár hogy semmire nem emlékeznek.

Ami szerintem az egyik legjobb dolog A másnaposokban,hogy egy pillanatra sem unalmas,mivel márcsak a történet miatt is váltakoznak a helyszinek(hotel,rendőrkapitányság,sivatag,csak hogy néhányat említsek),szereplők.És mindenhol úgytűnik hogy ismerik őket.
 

 

 

Na,többek között kiderül,hogy Mike Tyson-é a tigris(ezért egy kicsit dühös is),a gyerek egy sztriptíztáncosnőé,akiről kiderül mellesleg,hogy hozzáment Stu-hoz,rájukszáll pár keményfiú(ez elmaradhatatlan)mert lógnak a főnöküknek,akit mellesleg elraboltak("-Dehát miért raboltunk volna el?-Honnan tudjam,egyszercsak aztmondtad,hogy énvagyok a kabalád és már gyömöszöltetek is a csomagtartóba.")lógnak egy rakás zsetonnal úgyhogy van itt minden.

Összességében,számomra 2009 eddigi egyik legjobb filmje,még nemtudom miklesznek ezévben vígjáték terén,de ezt nemlessz könnyű fölülmúlni.

 


 Bár 2002 es a film,én csak ma néztem meg,gondoltam írok hát róla pár sort.

Kezdjük ott hogy nekem tetszett.Az egész egy olyan jövőben játszódik,amiben már volt 3. világháború és most egy ember van,aki irányít és kitalálja,hogy minden rossz okozója hogy az embereknek érzelmeik vannak,ezért egy speciális drogot kezdenek mindenkinek beadni,amitől ez a probléma megszűnik és így kialakul az akkori helyzet.

De persze vannak akiknek ez jogosan nemtetszik,őkmegpróbálják megvédeni a tiltott tárgyakat(képek,könyvek,illatok,zene hát ja,elég sokminden tiltott),nemveszik be a napi adagjukat(merthogy ugye mégse olyan jó az az "ideállis" világ),sőt,megpróbálják szabotálni annak a gyártását.

Vannak persze hivatalos emberek,akiknek az a feladatuk hogy ezt megakadályozzák bármi áron,ezen kívül vannak még speciális embereik,a cleric-ek(papok?)akik természetesen speciális képzésben részesültek(kitaláltak egy harcmodort pisztollyal,Gun Kata vagymi)és hát elég nehéz őket megölni.
 

Ilyen cleric a főszereplő is,de nemadja be magának egy nap az adagját és elkezdi felfedezni azt hogy milyen jó is érezni,plussz régen elfeledett emlékek térnek vissza.

Na aztán van itt minden,beakarják építeni az ellenálláshoz,de valójában kettősügynök,elárulják,aztán végül megint fordul a kocka,szóval elég fordulatos,érdemes megnézni.


Új előzetes jött ki a Stallone/Statham/Jet Li/Dolph Lundgren féle überakciófilmez ígyhát itt a helye bár szerintem elég átlagosank tűnik,remélem a film jobb lesz,mert ennyi nagyarccal valami nagyon jót vár az ember,nem jót,nem tűrhetőt és főleg nem rosszat

(ui:Stallone milyen durcás izomnyugdíjas:O


Gyerekfilmekkel nemigazán lehet melléfogni,mert ugye amiben cuki állatok vannak az már nyerő,de azért ennél jobbra számítottam.

Úgyértem az egész film szerintem nem lenne olyan nagy durranás,csak sok pénzt tuszkoltak belé és így az akció,az effektek,meg az állatok elviszik a hátukon az egészet.Ami nem jó jel,mert megértem hogy sokmindenkinek tetszik,na de komolyan,ilyen témában volt már film,lásd kutyák és macskák 2001 ben és nekem valahogy sokkal szimpatikusabbank,aranyosabbnak és összességében jobbnak tűnt mint ez.

 

Hogy miért tűnhetett aranyosabbnak?Nos a G-force ban a szereplők túlságosan hogymondjam...nemcukik,például egy gyerekeknek szóló filmbe miért tesznek bele olyat hogy mindakét hörcsög hajt a csajhörcsögre,aki viszont nem hogy választana hanem mind a kettővel elhiteti hogy a másikat szereti,ezáltal fenntartva maga iránt az érdeklődést.

MIVAN?Most ugye csak szórakoznak velem,ez minek egy gyerekfilmbe?Nekem teljesen mindegy,tehettek volna bele "szerelmi" szálat na de ne így,nem ezt várja az ember.
 

A másik hogy a filmben van egy egész fordulatos csavar,az egyik szereplő meghal,de persze mindenki tudja,hogy "áááh,úgyse halott" és erre rátesznek egy NAAAAAAGY rakat drámázást,hogy jaj-jaj,meghalt,meg kiderül hogy valójában nem is genetikailag lettek kifejleesztve,hanem közönséges rágcsálók aztán még az állatkereskedésben találkoznak egy hörcsöggel,akiről kiderül hogy az egyik szereplő testvére:

DRÁMA-DRÁMA-DRÁMA.

Aztán még annyit,hogy a film vége elmegy Transformers irányba,de nagyon,(merthogy a főgonosznak aki valójában nem is a főgonosz,az a terve,hogy a háztartási gépeket amiket a cége gyárt gyilkológépekké alakítva elterjeszi a világon,ez sikerül is neki,de még nem indítja be,addig kell megállítani őt)úgyhogy robotok mindenhol úgy a film utolsó 15-20 percében...
 

Szerintem aki látta a trailert,annak max 1-2 új dolgot tud maga a film mutatni(az egyik az a csavar,amire még azt is mondhatjuk hogy oké,de szerintem felesleges)(Spoiler:A vakond elárulja őket és valójában ő állt végig a terv mögött)

Azután ottvannak a már túlságosan seggfej FBIosok,ami már idegesítő és még amit nem értek hogy miért kell sztárok hangját felhasználni az ilyen filmekben.Mintha szinkronszínészek már nem is lennének jók.

Ennyit kábé a G-Force ról én nem ajánlanám senkinek,de inább azt mondom,nézzen mindenki amit akar,hátha pont ez jön be neki(bár kétlem).Ha már mindenáron ilyen típusú filmet akar látni,akkor inkább nézze meg a már említett kutyák és macskákat,jobban jár.
 


24
2009. okt

Bang Blog újra

Címkék: blog első bejegyzés új bangblog

Nos

már vezetek egy blogot ugyanezen a néven egy másik blogszolgáltatónál viszont egyáltalán nem felhasználóbarát(komolyan,eszméletlen milyen felesleges dolgokat kell csinálni ahhoz hogy egyáltalán új posztot lehessen írni.),lényeg a lényeg úgy gondoltam áttérek blog.hu ra és meglátom hátha ez jobban beválik(remélem),valamint első pár bejegyzést átmásolom az előző blogból hogy azért mégis csak meglegyen.

Tulajdonképpen ennyi,remélem érdekes dologat tudok majd mutatni és még filmekről is szó esik gyakran(NAGYON gyakran) úgyhogy jó olvasást.